A szegedi Kövér Béla Bábszínház Színház a Kíváncsi Hörcsöghöz fogadóban című előadásában három mesét jelenít meg: A kakas és a Pipe, Az öreg halász és a nagyravágyó felesége, valamint Mátyás király meg az igazmondó juhász címmel.
A meséket keret fogja össze, melyben megismerkedhetünk a Hörcsöggel, akiről legfeljebb az előadás közepén derül ki, hogy hörcsög (vagy még akkor sem), hiszem sem a ruhája, sem a viselkedése nem teszi azt egyértelművé a néző (főleg a gyermeknéző!) számára.
Találkozhatunk ezen kívül három egymásra folyamatosan féltékenykedő vándorszínésszel, akik a meséket a bábozás különféle technikájával mutatják be.
Mire végre elérkezünk a pillanathoz, amikor is elkezdődhetne az első mese, megakad a történet, mert a vándorszínészek egymás szerepéért versengve vitatkoznak. Látunk ilyet bővel a való világban, miért kell ezt már az ovisokba belesulykolni? A veszekedés végigkíséri a Kakas és a Pipe előadását, azzal a gyermekek számára teljesen követhetetlenné téve a mese fonalát.
A második történet legalább látványos. De Az öreg halász és a nagyravágyó feleségét a jócskán megváltoztatott szöveg élvezhetetlenné teszi. Amikor még a népmese szájról szájra szállt, előfordult, hogy a szövegben vagy néhol a történetben, kisebb változások jöttek létre. De amikortól a népmesegyűjtők lejegyezték őket, minden irodalomra érzékeny ember – így az óvónők, tanárok is- kínosan figyelnek arra, hogy szóról-szóra ugyanazt a mesét adják át az utódoknak, amit a népmesegyűjteményekben olvastak. A Kövér Béla Bábszínház a kultúra ilyen fajta közvetítését, átadását, úgy látszik, nem tartja fontosnak. Pedig vannak dolgok, amikben nem kell trendinek lenni!
A Mátyás király meg az igazmondó juhász, hasonló technikával történő bemutatásra kerül, mint az előző mese. Pedig ha már három mesét látunk, amiből kettő másként jelenik meg, akár választhattak volna a vándorszínészek egy harmadik fajta előadásmódot is. De hagyjuk a bábozást! A szöveg és a mese folyama itt is meg lett erőszakolva. A „bárányok hallgatnak” szövegrész már-már az értéktelenségéről méltán híres Grimm-Busz Színház felnőttnevettető eszközeire emlékeztet, csak itt az óvónénik sem, és az anyukák sem törtek ki hangos kacajban. Úgy tűnik a poéngyártást még csiszolgatni kell! 
De a gyerekek soraiban sem látunk-hallunk már egyebet, mint fészkelődést, és „mikor lesz már vége” kérdések sokaságát, hiszen az öt-hat évesek nincsenek hozzászokva, hogy egy egész órán át figyeljenek. De ezt még csak nem is kívánhatjuk tőlük, hiszen mi aztán tudjuk mennyire nehéz olyasmire figyelni, amit nem értünk.
Egyszóval a Kövér Bélának még tanulni kell mi és mennyi való a gyereknek, ha versenyben akarnak maradni! Különben félő, hogy a színvonalasabbnál színvonalasabb –igazi- vándorszínészek(akik még helybe is mennek) elcsábítják nézőiket.
Tovább...
